Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI)

hvg.hu Vállalkozás

Milliárdos átverés, a bankosok is benne lehettek

Hamis okiratokkal tévesztett meg bankokat két ügyvezető, hogy kétmilliárdos hitelt kapjon. Most különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást ellenük a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének feljelentése alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

hvg.hu Itthon

Tényleg nyertek 50 kacsával legelőt

Eddig csak ellenzéki képviselők elmondásából lehetett tudni, milyen visszásságokat talált a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Hortobágyi Nemzeti Park legelőpályázatainál, ám egy per miatt a dokumentum nyilvánosságra került.

M. László Ferenc Itthon

Súlyos botrány: balos román oligarchát pumpált a magyar állam?

Ritkán fordul elő mostanság, hogy egy botrányos ügynek következményei lesznek. A hvg.hu most rábukkant egyre: tavaly kirúgták az egyik, Romániában terjeszkedő állami vállalat igazgatóját, vizsgálatot rendeltek el, majd a Miniszterelnökség hivatala hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett. A 2011-ig visszanyúló történet rendkívül zavaros: szerepelnek benne offshore cégek, egy – a titkosszolgákkal is jó viszonyt ápoló – román oligarcha. Az ügyben milliárdos összegű magyar közpénzt mozgattak meg. Az „elszámoltatás” összefüggésben állhat a Simicska–Orbán-háborúval is.

hvg.hu Vállalkozás

Vizsgálódik a Kehi egy állami cégnél

Vizsgálatot indított a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az állami tulajdonban álló ATEV Zrt-nél, mely az elhullott állatok és emberi fogyasztásra nem alkalmas állati melléktermékek begyűjtését, kezelését, ártalmatlanítását, valamint egyes melléktermékek feldolgozását végzi. A cégcsoportnak 2013-ban több mint 15 milliárd forintot megközelítő árbevétele keletkezett, az adózás előtti eredménye egyes években a 100 millió forintot sem érte el. A cég vezérigazgatója tavaly októberben távozott, úgy tudjuk, Nyerges Zsolt embere volt.

hvg.hu/MTI Itthon

Csúszik a Kehi a norvég pénzek vizsgálatával, és tudják, ki tehet róla?

Valóban két héttel a tervezett időpont után, október közepén tárja a nyilvánosság elé a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek felhasználásáról szóló jelentését a Kehi. A csúszás oka a Kehi közleménye szerint, hogy egyes kedvezményezettek a kért adatokat egyáltalán nem, vagy csak jelentős késéssel adták át a hatóságnak.

Neuberger Eszter Itthon

Fábri: Az ELTE nem csökkentené a HÖK befolyását

Nem gyengítené a hallgatói önkormányzatot az ELTE-n az egyetem vezetése – kommentálta a hallgatói önkormányzatok egyetemi döntéshozatalra gyakorolt befolyásának csökkentéséről, és a HÖK felügyeletét szigorító tervezett intézkedésekről szóló híreket az ELTE kommunikációért felelős főigazgatója, aki szerint ugyanakkor törvényességi felügyelet, gazdálkodás és utánpótlás-toborzás területén – akár kormányzati szinten megvalósítandó – reformokra szorul a HÖK-ök rendszere.

hvg.hu Itthon

A TASZ-hoz is kiszáll a Kehi

A K-Monitornak és a TASZ-nak is jelezte érkezését csütörtökön a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, amely az elmúlt hetekben sorra ellenőrzi a civil szervezetek gazdálkodását.

MTI Gazdaság

Nyomoznak a magánnyugdíjpénztárak ügyében

Nyolc nyomozás folyik három magánnyugdíjpénztár ellen hűtlen kezelés és sikkasztás alapos gyanúja miatt – közölte Navracsics Tibor Volner János jobbikos képviselőnek válaszolva.

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le - Magyarország nélkül

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le - Magyarország nélkül

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Orbán vétóra utalgat és azt javasolja, hogy az EU kezdjen közvetlen tárgyalásokat Moszkvával

Orbán vétóra utalgat és azt javasolja, hogy az EU kezdjen közvetlen tárgyalásokat Moszkvával

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

A címlapról ajánljuk